Állatok

A ló ápolása,gondozása

A szorosabb értelemben vett lóápolás a ló bőrének, szőrének, természetes testnyílásainak és patáinak tisztántartása és gondozása. A mindennapi rendszeres tisztításon kívül ide számítjuk még a ló mosását, fürösztését, nyírását, továbbá a pataápolás különböző követelményeit is. 
Ápolás közben a lovakkal jóindulatúan és türelmesen bánjunk. Ha egyik-másik ló érzékenyebb vagy csiklandósabb, ne ütlegeljük, mert ezzel csak jobban megvadítjuk. Megfelelő bánásmóddal a jó csendőr még a legvadabb és legfélékenyebb lónak is megnyerheti bizalmát és azután minden nehézség nélkül foglalkozhatik vele. Különös türelemmel bánjunk a sárló kancákkal. Ilyenkor némelyik feltűnően érzékeny és csiklandós. 
Az istállóban, kivéve a túlságosan alacsony hőfokot, a lovakat ne pokrócozzuk. 
Naponként rendesen kétszer van lóápolás: reggel és délután. A reggeli lóápolás - ha kivonulás nincsen - mindjárt etetés után, kivonulás esetén pedig közvetlenül a bevonulás után kezdődjék. A délutáni lóápolás idejét az évszakok (világosság) szerint szabályozzuk. 
A lovakat abrakolás alatt ápolni nem szabad. 
A lóápolást - ha az időjárási viszonyok megengedik - lehetőleg szabadban végeztessük. 
A lovak edzése végett igen célszerű, ha azokat az istálló mellett épített korlátokhoz kikötjük. A szabadban való kikötés tartama mindig az időjáráshoz alkalmazkodjék. 
Tisztítóeszközök: a csutak, a lókefe, a vakaró, a patatisztítókés fából, a gyökérkefe és a posztó (vászon-) darabokból készült törlőrongy. 
A tisztításnál az alábbiak szerint járjunk el: 
A lóápoló mindkét kezében annyi puha és szálas (de össze nem csavart) szalmát fogjon, amennyit könnyen és lazán összemarkolhat és ezzel karját ívszerűen egymás felé lendítve, a lovakat alaposan csutakolja le. A csutakolást a nyak bal oldalán kezdje, onnan a mellkason, a hason és faron át folytatva, végül felülről lefelé először az elülső, utána a hátulsó lábakon csüdhajlásokban fejezze be. 
Az egyik oldal lecsutakolása után, hasonló sorrendben, a másikra kerül a sor. 
Az állati testet borító bőr (köztakaró) megvédi az állat szervezetét a külső káros behatásoktól. A bőrből kinövő szőrzet télen hosszabb, nyáron rövidebb, amiből azt látjuk, hogy a szervezet, illetőleg a bőr alkalmazkodik az időjárási viszonyokhoz az állat szervezetének megóvása érdekében. 
A bőrben apró, szabad szemmel nem látható kis lyukacskák vannak, ezeket pórusoknak nevezzük, ezeken át történik a bőrlélegzés. A bőrlélegzés igen fontos élettani folyamat. 
A ló tisztántartásának, ápolásának elmulasztása vagy hanyag teljesítése idővel a bőrlélegzés rovására mehet, a bőrlélegzőnyílások vagy pórusok eldugaszolása folytán. 
A ló tisztításánál legfontosabb a lókefe. 
A kefélést a testrészeken ugyanabban a sorrendben végezzük, mint a csutakolást. A bal oldal kefélésénél a kefe a bal, a vakaró a jobb kézbe való, a jobb oldal tisztításánál fordítva. 
Egy-egy helyet - mindig a szőrmentén - addig kefélünk, még a por ki nem jött belőle s míg a szőr simán nem fekszik. Ha a nyaknak azt a részét akarjak kefélni, amelyre a sörény hajlik, akkor először a sörényt hajtsuk át kézzel a másik oldalra és arra ügyeljünk, hogy utóbbit össze ne borzoljuk és a kefe széle a sörény tövét ki ne dörzsölje. 
A fej tisztításakor a kötőféket vegyük le és a lovat állásában fordítsuk meg. 
Mihelyt a kefe poros, dörzsöljük a vakaróhoz. A dörzsölésnél a kefét a lóápoló, hogy a por ne szálljon vissza a lóra, kifelé tolja. A vakaróban felgyülemlett port verjük külön 
megnedvesített deszkalapra és az ápolás után öntsük a trágyásládába. 
A lekefélés után az üstök és sörény, majd a farok ápolása következik. 
Az összeborzolt üstököt, sörényés farokszőröket először kézzel, majd kissé megnedvesített kefével válasszuk szét óvatosan. Ügyeljünk, hogy a kefefa a szőr tövét ki ne dörzsölje. A szőrtöveket mindkét oldalon keféljük ki és végül az egyik oldalra hajlított sörényt a szőr hosszában addig keféljük, míg simán fekszik. 
A sörényszőrök szétválasztására fésűt ne használjunk, mert ezzel a szőrt könnyen kitépjük. Kb. 1-2 hetenként, ha a sörény és farok nagyon piszkos, mossuk meg szappanos vízzel. 
Kb. 2-3 hónaponként a sörényt ritkítsuk. A ritkítást csak felügyelet alatt, csendőrök végezhetik. Ritkításhoz a bal kéz hüvelyk-, mutató és középujjával a megrövidítendő hosszabb szőrszálakból kisebb csomót összefogunk. A jobb kézzel pedig a csomóból a hosszabb szőrszálakat megfogjuk. Ezután bal kézzel a rövidebb szőrszálakat gyökerük felé feltolva, az egész szőrcsomót összeszorítjuk és ekkor a jobb kézben lévő szőrszálakat hirtelen rántással letépjük. A szőrcsomónak bal kézzel való leszorításával a szőrszálak gyökerestől való kitépését akadályozzuk meg. A gyökerestől kitépett szőrszálak utánanövéskor borzasak lesznek. A sörény végét azután ollóval utána igazítjuk akként, hogy a sörény leghosszabb része 15 cm legyen s a martól a tarkóig fokozatosan szélesedjék. A sörény mindig a bal oldalra simuljon. 
Ha a sörény nem feküdnék simán, vagy ha azt az egyik oldalra akarjuk szoktatni, akkor kissé megnedvesítjük és lazán befonjuk. A fonást a sörény tövétől 3 cm-re kezdjük. 
A farokszőröket minden 2-3 hónapban felügyelet mellett tépéssel kell megrövidíteni. Minden lófarok szőre általában mozgás közben a csánkig érjen. 
A füleket kinyírni, vagy a szemen és orron levő hosszú szőröket levágni nem szabad. A bokaszőrt nem szabad lenyírni. 
A fedőszőrök és sörény lenyírása csakis indokolt állatorvosi javaslatra történhet. 
A lekefélés és hosszúszőrök ápolása után a lovakat száraz posztóronggyal szőrmentén simára dörzsöljük le, azután megnedvesített puha vászonronggyal először a szemeket, azután az orrlyukakat, a szájszélet és a végbélnyílást (kancáknál hüvely) környékét mossuk meg. 
Legvégül a pataápolás következik. A patákat először nagyjában a fából készült patatisztítókéssel a sártól, trágyától megtisztítjuk, azután ronggyal vagy csutakkal megmosva letöröljük. 
Fémből készült patakést használni nem szabad. Különösen ügyeljünk arra, hogy a mosás közben megnedvesített csűdöt és patát, de különösen csűdhajtást puha szalmával vagy ruhával szárazra töröljük. 
A szarufal legfelső, a szaruk védő anyagát képző úgynevezett fedőrétegét késsel, üvegcseréppel, homokkal vagy bármely más tárggyal lekaparni tilos. Érdes vagy pikkelyes felületű patákra (különösen a pártára) tegyünk nedves ruhát. Így a pikkelyek fellazulnak és száraz ruhával ledörzsölhetőek. A tisztára mosott, de még kissé nedves patákat hetenként 2-3-szor patazsírral zsírozzuk be. A patazsírt nemcsak a szaru falába, hanem a szarutalpba és nyírba is jól dörzsöljük be. 
A patákat csak akkor zsírozzuk, ha a ló az istállóban marad. Kivonulás előtt, ha a paták be volnának zsírozva, töröljük le. A zsíros patán kivonuláskor piszokréteg keletkezik. 
A patáknak petróleummal, nyers olajjal vagy nyers vazelinnal és minden olyan patakenőccsel való bekenése, amelyben maró anyag van, tilos. Ezek a szaruk anyagát roncsolják. 
A zsírozáson kívül a patákat, különösen nyáron és száraz időben, mesterséges úton puhítsuk. Rendszerint hetenként kétszer, száraz időben a törékeny patákat többször is „csapjuk be”. Becsapásra leginkább nedves agyag jó. A nyers agyagot a patkó szára közé, a ló talpába tömöszöljük. Ne hagyjuk az agyagot a patába beszáradni, mert az puhítás helyett még a pata meglevő nedvességét is magába szívja. Ha szükséges, a becsapást ismételjük meg. Becsapásra nedves korpát is használhatunk. 
Meleg nyári napokon a paták puhítására a lovakat vízbe is állíthatjuk. 
A paták tisztításánál a lóápoló (csendőr) győződjék meg arról is, hogy a patkolás rendben van-e. (patkólazulás, szegcsonkok kiállása stb.) A hiányokat jelentse. Téli patkolásnál az éles patkósarkakat közvetlen a bevonulás után tompa sarkokkal kell kicserélni. 
A világosabb szürke lovakat és a keselylábúakat a trágya néha annyira bepiszkítja, hogy a keféléssel egyedül nem tudjuk megtisztítani. Az ilyen lovakat langyos szappanos vízzel mossuk le (arra ügyeljünk, hogy meg ne hüljenek) vagy piszkos helyeket vízzel kevert faszénporpéppel bekenve, száradás után csutakoljuk és keféljük le. 
A nem mindennapi lóápoláshoz a ló lemosása és fürösztetése vagy legalább is a lábak megáztatása hozzá tartozik. 
A ló lemosását fürösztését, a lábak áztatását nyári melegben és szélcsendes időben végezzük és arra ügyeljünk, hogy a lovak előzőleg ne legyenek kihevülve és a víz legalább 18 C-fok meleg legyen. Utána a lovakat addig jártassuk, csutakoljuk, míg teljesen meg nem száradnak. A lovak fürösztetése az örsparancsnok felügyelete mellett csakis a szárnyparancsnok által kijelölt helyen történhet. 
Előírás bevonulás után. Meleg évszakban a megizzadt lovakat szélmentes helyeken addig lehet a napon kézen jártatni, míg megszáradnak és azután kell alaposan lecsutakolni őket. Hideg vagy szeles időben a nyerget levenni nem szabad. 
Különösen hideg évszakokban és szeles időben a megizzadt lovakat vezessük azonnal az istállóba, ott nyergeljük és csutakoljuk le. Ha ilyenkor egy lóápolónak több lova van, először mindegyiket gyorsan nyergelje le és jól takarja be. Azután a takarót csak arról vegye le, amelyiknek csutakolásába kezd. A csutakolást a nyak baloldalán kezdje, s ha már mindkét oldalt lecsutakolta, akkor kezdje meg az oldalak teljes leszárítását, különben a ló könnyen meghűlhet.

A ló etetése,itatása

Etetés. A ló jó teljesítőképessége elsősorban a táplálkozástól függ. Jó takarmányozás és itatás a lógondozás legfontosabb és nélkülözhetetlen alapja. 
A lovak jártatása életszükséglet számukra. A jártatás a lélegzésre, vérkeringésre, izomműködésre éllénkítőleg hat. 
A jó lovas (lóápoló) akkor szereti lovát, ha arról legalább is annyira gondoskodik, mint saját magáról. 
Csak a jó táplált lótól várhatunk eredményes munkát. 
Etetetési idő: reggel, dél és este. Az etetések egymást lehetőleg egyenlő időközben kövessék. Etetésre adjunk a lónak nyugalmat és megfelelő időt. Ha különösebb akadálya nincs, a lovakat etetés után csak két óra múlva vonultassuk ki. 
A zabolás alatt az istállóban teljes csend és nyugalom legyen. A lovasok (lóápolók) a lovak fejénél állva fogják a kötőfék pofaszíjját, nehogy a lovak a takarmányt kiszórják. Abrakolás után a szénaadagot tegyük a lovak elé. 
Fárasztó szolgálat után, vagy ha a lovak nagyon kiéheztek, szénával kezdjük az etetést és csak azután adjuk oda a zabot. 
Ha egyik másik ló még teljes lehűlés után sem akar enni, akkor előbb kevés vízzel kínáljuk meg. 
Hosszan tartó betegségben tartó lovakat állatorvosi rendelés, szerint takarmányozzuk. 
A ló etetésénél mint ízesítő, de mint emésztést elősegítő anyag is nélkülözhetetlen anyag a só. Az ásványi só szükséglete a takarmányok általában nem elégítik ki, ezért ezt külön kell - hetenként kétszer háromszor - 10-12 grammban adagolnunk. 
A legjobb takarmány is értéktelen ha rossz helyen tartjuk. A zabot száraz és szellős kamrában, jól elcsukható zabos ládában, a szénát pedig erre a célra megfelelő padláson tartsuk.

Itatás. Etetés után a lovakat itassuk meg. Az itatás éppen olyan fontos mint az abrakolás. A szomjúságot a lovak néha nehezebben viselik el, mint az éhséget. A lovakat addig és annyiszor itassuk amíg szomjúságukat nem oltották. Rendes körülmények között naponta háromszor itassunk, de meleg évszakban naponta többször is meg kell kínálnunk a lovakat. A ló átlagos napi szükséglete 30 liter. 
Ha esik száraz takarmányokat etetünk, az itatás az etetés után, zöld takarmány etetésénél pedig azelőtt történjék, ugyancsak etetés előtt kell itatnunk, ha a lovakat csak száraz takarmány nélkül csak zabot kapnak. 
Izzadt lovakat csak teljes lehülésig és lecsutakolásuk után szabad megitatni. 
Járőr szolgálatok alatt, különösen nyáron minden alkalmat ragadjunk meg a lovak itatására. Nagy hőségben az itatás menetközben nem veszélyes, feltéve ha tovább menetelünk, s a lovakat nem túl hideg vízzel és lassan itatjuk. A túl mohó ivást azáltal lehet megakadályozni, hogy az itató vederbe egy marék szénát vagy füvet dobunk s a zablát a szájból nem vesszük ki. Itatáshoz csak saját itató vedret szabad használni. 
A jó víz tiszta, színtelen, szagtalan és átlag 10-12 C° hőmérsékletű. Téli időben a túlságosan hideg vizet tartsuk rövid ideig az istállóban. Az itató edények tiszták legyenek. A lovat lehetőleg mindig ugyanabból az itató edényből itassuk. 
A lótáp minősége. A lovakat szemes vagy erő takarmánnyal és szálas takarmánnyal etetjük. 
A szemes vagy erő takarmány képezi a ló abrakját. Legtermészetesebb abrak a zab. 
A jó zab sárgás fehér színű, száraz teltszemű és tiszta. Ha a zab poros, földes vagy kavicsos előbb rostáljuk meg. 
A zab a legutóbbi termésből származzék, teljesen érett, rendesen fejlődött legyen; sem betegség által megtámadva, sem pedig meleg, dohos, kellemetlen szagú és kicsírázott ne legyen. 
A zabnak idegen vagy romlott magvakat, úgymint: más gabona félék és vetemények magvait lóborsót, gömb vagy kőüszögöt, fenés üszögöt port stb. 3,5%-nál nagyobb mennyiségben nem szabad tartalmaznia azaz a zabból az egybevetett rosta és szemeléki próbánál az említett százaléknál nagyobb mennyiségű tisztátalanság kiválasztható ne legyen. 
1 hl. zab a rostálás után is legalább 42 kg. súllyal bírjon (10 liter 4,2 kg.) 
Csupán abrakon nem lehet tartani a lovat. Szálas takarmányt is kell etetnünk. A szálas takarmány tápláló értéke mellett, nagyobb mennyiségénél fogva nemcsak a jóllakottság érzetét kelti a lóban, hanem az abrak megemésztését is elősegíti. 
A szálas takarmányféléket szárazan etessük. 
A jó réti széna sárgászöld színű, kellemes illatú, teljesen kiszáradt és ép. Legjobb a legutóbbi ép első kaszálásból származó széna. Ne legyen benne savanyú fű, sás, nád, káka, tüskés növény s ne legyen poros, dohos, penészes vagy rothadt. 
A folyó évi kaszálása augusztus elseje előtt nem etethető. Tekintettel arra, egyes vidékeken réti széna egyáltalán nincs, másutt viszont meg nem felelő minőségű (kákás, sásos, mocsár szagú stb.) terem, meg van engedve, hogy ily helyeken előzetes engedély alapján réti széna helyett lucernát, herét vagy muhart szerezzenek be. Ugyancsak ilyen nagyobb tápértékű takarmányokat kell időnként olyan helyeken is beszerezni, ahol és amikor ezen takarmányok és a réti széna ára között nincs különbség. Ezen termények adag mennyisége lovanként és naponként azonos a szénáéval. 
Alomszalma gyanánt rendszerint szálas rozsszalmát használunk. 
A lótáp beszerzése. A csendőrségi szolgálati lovak részére szükséges lótápnak (zab, széna, szalma) beszerzése kézi bevásárlás útján történik. Elv az, hogy lehetőleg állomáshelyenként közvetlen a termelőtől a legjutányosabb áron a közvetítő kereskedelem kizárásával jóminőségű lótápcikkek szereztessenek be. 
Minden lovasörs tényleges lólétszámának megfelelően általában hatheti mennyiségben szerzi be a szükséges mennyiségben szerzi be a lótápot, kétheti lótápmennyiséget tartalékol. A tartalékolt mennyiséget a később beszerzett lótápcikkekkel időnként át kell cserélni. 
A kézi bevásárlást azonnal készpénzfizetés ellenében mindenkor legalább három csendőrségi egyénből álló bizottság eszközli, mely bizottságban az őrsparancsnok minden esetben, szakaszparancsnoki székhelyen a szakaszparancsnok, tiszti székhelyen pedig csapattiszt vesz részt. 
A lótáp kiszabata lovanként és naponként a következő: 3000 gramm zab. 
3600 gramm széna (vagy lucerna, here, muhar). 2600 gramm alomszalma.
A lótáp megőrzése. A beszerzett lótáp biztos és száraz helyen való elraktározásáért az őrsparancsnok felelős. 
A zabot a zárral ellátott zabosládában, a zaboskamrában ke11 őrizni, melynek kulcsát az őrs íróasztal kilencedik rekeszében kell tartani, a kulcsot a mindennapi etetéshez szükséges zabadag felvételezéséhez az őrsparancsnok adja ki. 
A zabosládát zaboskamra hiányában a nyeregkamrában kell elhelyezni, a szálas takarmányt pedig az istálló feletti padláson kell őrizni.

Lóbetegések

A lótenyésztés során különleges fontossággal bír a fertőző és ragályos betegségek kezelése.
A ló tenyésztése során általában nem lépnek fel különösen súlyos betegségek vagy fertőzések. A ló olyan állat, mely jól tűri a szabadban tartást és ezért különösen alkalmas a szilaj tartásra. Számos esetben figyeltünk meg olyan példányokat, melyek a téli időszakot az erdő védelmében, vagy összetákolt menedékekben vészelték át, a hegyekben jellemző hideg éjszakák ellenére. Ez nyilván nem a javasolt megoldás, főleg vemhes állatok esetén. Másrészről meggyőződésünk, hogy amilyen káros lehet kitenni a kancákat a téli nappalok és éjszakák rideg időjárásának, legalább ennyire káros megkötve tartani őket az istállóban vagy szűk helyen, hosszú időn át bezárva sötét és nedves helyekre, együtt marhákkal, birkákkal és tyúkokkal.
Azért tartottuk fontosnak ezt előrebocsátani, hogy érzékeltessük, mennyire fontos körülmény a környezet a súlyosabb betegségeket kiváltó okok között, mint az influenza.

A lovak influenzája elég általánosan fellépő betegség a lótenyésztésben . Különböző formákban jelentkezhet. Néhány évvel ezelőtt még nagyrészt a légutak gyulladásos tünetei voltak többségben, orrfolyással és kötőszövet gyulladással. Az antibiotikumos kezelés a másodlagos bakteriális komplikációk megelőzésére, néhány nap alatt biztosította minden példány esetén a teljes gyógyulást. Az utóbbi időkben a vetélések nagyobb számát figyeltük meg a vemhesség hetedik-nyolcadik hónapja tájékán. A vetélést ebben az időszakban elősegíti a placenta gyengébb hormonális védekezése. 
Sokszor a vetélés más betegségekre utaló tünetek nélkül történik.
Az influenza kialakulásáért és számos esetben a vetélésért a lovak esetén elsősorban 2 vírus a felelős, a Lóherpesz 1 és a Lóherpesz 2, melyek laboratóriumi kitenyésztése nem mindig egyszerű.
A tenyésztők megnyugtatására emlékezetünk rá, hogy a fertőzés ma már megelőzhető és kezelhető megelőző védőoltással.

Egy másik betegség, melyet az utóbbi időben figyeltünk meg tenyésztési területén, a nemi bőrkiütés (ezantéma) vagy jóindulatú nemi baj (mely nem összetévesztendő a rosszindulatú nemi bajjal, mely teljesen más természetű és szerencsére mi nem találkoztunk vele). A betegség a kancát és a csődört egyaránt érintheti, és ahogy a neve is mutatja, szexuális úton terjed; a betegség okozója a Lóherpesz 3 nevű vírus.
A betegség vöröses színű kiütésekkel jelentkezik, melyek elgennyesednek és elfekélyesednek, hasonlóan azokhoz a tünetekhez, melyeket a legelőn tartott tehenek tőgyén lehet gyakorta megfigyelni.
A himlőre emlékeztető sebek beborítják a vagina nyálkahártyáját és a kanca nemi szerve körüli bőrt, valamint a hímek péniszét. A sebek egy hét és tíz nap közötti idő alatt gyógyulnak be, egyszerű fertőtlenítő kezelés és antibiotikumos kenőcs hatására. Időnként előfordulhat bakteriális felülfertőződés, melyek esetén kiterjedtebb kezelésre van szükség. 
Természetes, hogy a betegség feltűnésekor azonnal be kell szüntetni a fedeztetést. 
A méh fertőző betegségei sokkal gyakoribbak azoknál a kancáknál, melyek már ellettek, mint a kanca csikóknál. Gyakran a bakteriológiai vizsgálat kimutatja olyan baktériumok jelenlétét, mint a streptococcus és a stafilococcus, melyek a méh fertőzéseinek lehetséges okozói, azokban a kancákban is, melyek a klinikai vizsgálat során nem mutatnak semmilyen erre utaló tünetet, csak éppen nem maradnak vemhesek.
A Haemophilus equigenitalis, baktérium a lóállományokban a terméketlenség és a vetélések elsőszámú okozójának tekintenek.
Ugyanez érvényes a fertőző anémiára is.

Kólika:

Nem sorolható a betegségek közé, sokkal inkább a has- és medencetáji fájdalmak gyűjtőkifejezése, mégis a kólika okoz lehető leggyakrabban szenvedést és elhullást a lovaknál.

A kólika különböző tényezők által kiváltott, fájdalmas, gyomor-, bélmegbetegedések gyűjtőkifejezése. A kólikázó lovak nagyon egyértelműen kimutatják fájdalmaikat. Jellemző lehet a kezdetben enyhe, majd egyre kifejezettebb nyugtalanság, a flehmen arc, a fej különösen mélyre hajtása, kaparás és a has felé nézegetés, a has ütögetése, lefekvés, majd újra felállás. Ha előrehaladott a megbetegedés, a páciensek hemperegnek, földhöz verhetik magukat és tombolhatnak, miközben újra és újra percekig hanyattfekvésben maradhatnak.
A görcsös kólika ismérvei lehetnek (ez 50% feletti részaránnyal a leggyakoribb kólikafajta) a néhány percig tartó heves rohamok, amik a nyugodt fázisokkal váltogatják egymást. Utóbbiakban teljesen tünetmentesen viselkedik a ló.
Más esetekben szinte bénultak, feltűnően nyugodtak a kólikázó állatok. A has tehermentesítésére elülső és hátulsó lábaikat előre, illetve hátra állítják. Szenvedő arckifejezéssel a fájó hasoldal felé fordulnak. Különösen erős fájdalmak esetén néhány ló le is ül, mint egy kutya.
A felfúvódott has, étvágytalanság, kitágult orrlyukak, magas pulzus- és légzésszám, erős izzadás is a tipikus kólikatünetekhez tartozik. Hangos bélzajok kezdeti stádiumban lévő gázkólikát jelezhetnek. Görcsös kólika esetén azonban csak enyhe, vagy semmilyen bélhangok nincsenek.
Egyes lovaknál az életkörülmények legkisebb megváltozása is kólikát válthat ki. Ennek oka, hogy mivel a gyomor-, bélműködést a vegetatív idegrendszer irányítja, külső tényezők, mint pl. a rossz tartás, időjárás-változás, hosszantartó stressz vagy izgalom könnyen befolyásolhatják negatívan. 
A mozgáshiány is okozhat bélrenyheséget, illetve paraziták is vezethetnek kólikához. Egyes férgek a bélnyálkahártyát károsítják, más paraziták lárvái eltömítik vagy megzavarják a bél ereit.
Gyakran etetési hibák a kiváltó okok. Minden hirtelen takarmányváltás, pl. legeltetés nem fokozatos bevezetése méreg az érzékeny emésztőrendszernek. Aki romlott vagy káros anyagot tartalmazó, pl. penészes vagy rohadt takarmányt ad a lovának, görcsös kólika veszélyének teszi ki kedvencét. A puffasztó koszt általában viszont gázkólikát okoz a vékony- vagy a vastagbélben. Ide sorolható a friss fű a legelőszezon kezdetén, a fonnyadt vagy felmelegedett zöldtakarmány, a nagy mennyiségű gyümölcs, a friss gabonadara, a szárítatlan kenyér vagy a herefélék.
Árt az emésztésnek a túl sok abrak is, amit ráadásul gyakran nem rág és nyálaz meg a ló.
A sertés- vagy szárnyastápoknak semmi keresnivalójuk a lovak takarmányában, ezek ugyanis monensint tartalmaznak, ami a lovak számára káros anyag. A rostdús, emésztést serkentő szálastakarmányt se fogyasszák kólikázók étvágy szerint. A túlzott mennyiségben etetett szalma és a durva, elfásodott széna dugító hatású, ha összegyűlnek a tágabb és szűkebb bélszakaszok közti átmeneteknél.
Akkor is szorulásos kólika veszélye áll fenn, ha a ló homokot vagy földet eszik. A magok vagy csomók összegyűlnek a vastagbél kanyarulataiban, és a rettegett bélelzáródáshoz vezethetnek. Ebben az esetben csak az operáció mentheti meg a lovat.
Életveszélyesek a bél-összetekeredések és -eltolódások. Mivel a ló bele a hasüregben csak két helyen rögzített és állandó mozgásban van, a bél egyes részei megfordulhatnak, beragadhatnak, begyűrődhetnek vagy megtörhetnek. Ezáltal megszakad a vérellátás, az érintett bélszakasz elhalhat. Ugyanilyen nagy a veszély, ha a lovak habzsolva nyelik a takarmányt, mert mondjuk a zabosládához tévedtek. Mivel a gyomor csak 12-14 litert fogad be, életveszélyes gyomortúlterhelés kockázata alakul ki. Tumorok, melanómák vagy fekélyek is kiválthatnak ismételten kólikát, annak ellenére, hogy a ló külsőleg makkegészségesnek látszik, jók a tartási körülmények, és takarmányozási hibák sem állnak fenn.

A kólika kezelése:

Minden kólika sürgősségi esetként kezelendő. Azonnal értesítsük az állatorvost, és mondjuk el neki a pontos tüneteket. Ha a pulzusszámot és a testhőmérsékletet is közöljük vele, jobban meg tudja ítélni az eset sürgősségét.
Az állatorvos érkezéséig megkönnyíthetjük lovunk számára a várakozási időt, de vigyázat, hibát is követhetünk el. A lónak semmi esetre sem szabad ennie. Szükség esetén szájkosárral akadályozhatjuk meg ebben. Nagyobb folyadékmennyiség is megterhelő az eltömődött emésztőcsatornára nézve, a kortyonkénti itatás viszont fontos a kiszáradás megelőzésére, ugyanis a vegetatív idegrendszer úgy próbálja menteni a helyzetet, hogy több vizet küld a problémával küszködő gyomor- vagy bélszakaszba. Esetenként a mozgás újra beindíthatja a fáradt beleket, de futószáron soha ne ügettessük vagy vágtáztassuk a kólikázó állatot, mert ezzel az amúgy is túlterhelt vérkeringés összeomlását kockáztatjuk. Lépésben is csak akkor szabad mozgatni a lovat, ha pulzusszáma 60/perc alatt van. A meleg görcsoldó hatású, takarjuk be ezért a lovat olyan takaróval, ami mindenekelőtt a hasat tartja melegen. A bélcsavarodás okozta fájdalmakat szalmával történő masszírozással enyhíthetjük. Ezeket az elsősegélylépéseket egészítsük ki a fülek masszírozásával: simogassuk a füleket energikusan az egész kézzel, a hüvelykujjal a fülkagylóban, a fül alapjától a hegye felé. Ott található egy sokk elleni akupresszúrás pont. Ha hemperegni akar a ló, ne akadályozzuk meg benne. A hempergés nem vezet további komplikációkhoz, ellenkezőleg, a sürgősen szükséges megkönnyebbülést eredményezi. Az állat felállásra kényszerítése, felpálcázása nagyon helytelen. Görcskólikánál az állatorvos általában görcsoldó és vérkeringésfokozó hatású injekciót ad a lónak. A gázkólikázónak gyógyszerekkel vagy meleg és hideg beöntésekkel enyhíti szenvedését. Ezek felélénkítik a bélműködést, a ló ki tudja engedni a gázokat. Súlyos esetben az érintett bélszakasz punkciójával lehet eltávolítani a gázokat. Gyomortúltelítés esetén az állatorvos a gyomor tartalmát garat-gyomorszonda segítségével távolítja el, szorulásos kólikánál a béltartalmat lazítja fel, és a bélfal síkosító képességét javítja. Ehhez orr-garatszondán keresztül vízben feloldott glaubersót vagy ricinus-, illetve paraffinolajat ad. Ha több napon át tart a szorulás, konyhasótartalmú infúziók segítenek az életveszélyes kiszáradástól és vérsűrűsödéstől. Bélszakaszok elzáródása, csavarodása és megtörése, becsípődése, begyűrődése, eltolódása és megcsavarodása esetén órák számíthatnak élet-halál kérdésében. Csak műtéttel, az elhalt bélszakasz eltávolításával lehet megmenteni az állatot. A drága beavatkozás azonban kockázatos, többek között, mert az altatás igénybe veszi az amúgy is legyengült szervezetet.

A kólika megelőzése:

A lóra szabott etetés a kólika-megelőzés egyszeregyéhez tartozik. Szintén ide sorolandó a napi takarmányadag legalább négy, kisebb részre történő felosztása, tehát négyszeri étkezés javasolt. Ha a ló hozzászokott a pontos etetési időpontokhoz, ezeket feltétlenül be kell tartani, vagy a lovat fokozatosan kell a rendszertelenebb etetéshez szoktatni. Alapvető követelmény az előírás szerint tárolt, higiénikus és minőségileg kifogástalan takarmány etetése.
Gyakorlati szabályként érvényes az abrakadaggal kapcsolatban szabadidő lovak számára a maximum 400-500 gramm, energiagazdag abrak étkezésenként és 100 kg testsúlyra vonatkoztatva. Egy 500 kg-os ló esetében ez tehát 2-2,5 kg abraknak felel meg. Ez a mennyiség sok hobbiló számára még mindig határozottan túl sok. Csökkentsük lehető legjobban az abrakadagot. Adjunk mindig szénát is, ezzel a bélbaktériumok mennyiségét és működését kedvezően befolyásolva, hogy a ló egyenletesen táplálkozzon és ne hektikás, hanem kiegyensúlyozott legyen. Minden takarmányváltást - mindegy, hogy fűre, szénára, szilázsra vagy müzlire térünk át - lépésről lépésre vigyünk véghez. Különös óvatosságra van szükség, ha a ló télen kizárólag száraz szálastakarmányt kapott, és nyáron legelőre kerül. A friss fű könnyen fonnyad, és így fogyasztása gázkólikához vezethet. A friss fű víztartalma is nagyon magas, az emésztést serkentő nyersrosttartalma viszont csekély. Amennyiben hajlamos a lovunk a fű okozta kólikára, kezdjük 15 perces legeltetéssel a szezont. Ha ezt jól viseli, az időtartamokat 14 nap alatt fokozatosan emelhetjük az egész napos legeltetésig. Bevált a legeltetés ellenére továbbra is történő széna- ill. szalmaetetés. Mielőtt lelegelik a lovak az utolsó fűcsomót is, cseréljünk karámot, ezzel megelőzzük a homok vagy föld lenyelését. Adjunk szálastakarmányt a kifutóba. Előzzük meg a dugulást úgy, hogy erősen megdagadó kiegészítőket, pl. indiai lándzsás útifű maghéját, lenmagot, répát, almát vagy beáztatott szárított cukorrépa-reszeléket adunk a takarmányhoz, és a szálastakarmány-ellátást elsősorban szénával fedezzük. Ha a ló dugulásos kólikára hajlamos, mert teleeszi magát szalmával, tabu a szalmával történő almolás vagy ennek etetése. Mindig biztosítsuk a friss ivóvíz korlátlan hozzáférhetőségét. Kerüljük a hirtelen lehűlést, és adjunk lehetőséget a mozgásra hosszú lépési szakaszokkal. Féregtelenítsük a lovat 8-12 hetente, és ellenőriztessük rendszeresen különösen az idősebb lovak fogazatát.

A lóinfluenza Európa szerte elterjedt megbetegedés, magas lázat, légzőszervi tüneteket okoz. A betegség akár elhullással is járhat. 
 
A ló herpeszvírusa sokféle elváltozást tud előidézni, elsősorban a vírus okozta vetélés a fő kártétele, de okozhat bénulást, légzőszervi tüneteket, stb. Sokan azt hiszik, hogy csak a kancákban fejlődő magzatra veszélyes, azonban ez sajnos nem így van, hiszen például egy heréltnél is okozhat bénulásos tüneteket.
 
A tetanusz kórokozója a lovak környezetében általában megtalálható normális körülmények között is, azonban csak akkor okoz betegséget, ha valamilyen sebzésben, oxigéntől elzárt körülmények között elszaporodik, és az általa termelt toxin ilyen módon a szervezetbe kerül. A megbetegedett állat lázas, tipikus tetanuszos görcsök észlelhetők nála, és sajnos még megfelelő kezelés mellett is előfordulhat, hogy néhány napon belül elhullik. 
 
A veszettség közismert betegség, a lovakban viszonyalg ritka előfordulása ellenére a védekezésnek azért is van jelentősége, mert az ember számára is halálos kór. 
 
A lovak vírusos arteritise ritkán okoz klinkai tüneteket, hazánkban a lovak döntő többsége tünetmentesen esik át a fertőzésen. Ennek ellenére bizonyos jogszabályváltozások miatt foglalkozni kell az ellene való védekezéssel. 
 
A lépfenét ritkán diagnosztizálják lónál, és csak Magyarország néhány meghatátozott területén írták le, mégis fontos lehet az ellene való vakcinázás a betegség súlyos volta, valamint az emberre való veszélyessége miatt.

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat